MINDEN RECEPT

Beállítások

Nyomtatás

Ínyenc pulykatekercs

Beállítások

Nyomtatás

Töltsük a pulykát másként, mint általában szoktuk: gombával, sajttal, szalonnával, Vegetával ízesítve, zöldfűszerekkel és olívaolajjal bolondítva. A végeredmény magáért beszél: a kész szeletek nemcsak a szemnek tetszetősek, hanem mesésen finomak is.

Elkészítés

60 min

Adag … főre

6

Hozzávalók

Remek tipp: Remek tipp: Válaszd ki a már meglévő összetevőket, és derítsd ki, mi hiányzik még.

Elkészítés

  1. Az a cél, hogy a pulykamellből 2 nagy, téglalap alakú szelet legyen, amit megtöltünk, föltekerünk , majd megsütve a rostjaira merőlegesen fölszeleteljük. Ennek szellemében megnézzük a vásárolt húst, hogy hogyan álljunk neki, félbevágjuk, majd az így kapott szeleteket lapjában bevágjuk, kihajtjuk és kb. ujjnyi vastagra, téglalap alakúra kiklopfoljuk. A Vegetával és a borssal mindkét oldalukat enyhén megszórjuk.

  2. A cukkiniket megmossuk, majd miután a végeiket lecsaptuk, lapjában vékonyan, kb. 2 milliméter vastagon fölszeleteljük. Erre a célra akár a krumplihámozó is tökéletesen megfelel. Egy nagy serpenyőben a fele olívaolajat megforrósítjuk és a cukkiniszalagokat 2-3 perc alatt elősütjük rajta.

  3. A töltelékhez a darált húst a reszelt sajttal, az apróra vágott gombával és szalonnával, a tojással, a finomra aprított petrezselyemmel és a Vegetával összedolgozzuk.

  4. A cukkiniszalagokat két alufólialapra szép sorban egymás mellé rakjuk. A hússzeleteket ráfektetjük. A húsos masszát elfelezzük, egy vastagabb csíkban a szeletek közepére halmozzuk. Tetejükön egy sorban végigrakjuk a lecsöpögtetett olajbogyót és egy kicsit bele is nyomkodjuk a töltelékbe. A fólia segítségével föltekerjük, akkor jó, ha a cukkinis hús éppen összeér a töltelék fölött.

  5. Egy tepsit a maradék olajjal kikenünk, a két hústekercset rárakjuk, a maradék olajjal meglocsoljuk. Előmelegített sütőben, kb. 200 °C-on, 35-40 percig sütjük. A tetejére való olívaolajban elkeverjük a kapribogyót, petrezselymet és bazsalikomot.

Trükk

Ha marad a pecsenyéből, nem baj, mert hidegen is kitűnő. A hús formálásakor leeső darabokat beledarálhatjuk a töltelékbe.
A sült cukkiniszalagokból nemcsak a hús külsejére, hanem a belsejébe, a töltelék alá is tehetünk.<(p>

Tálalás

A pulykatekercseket ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, tányérra rakjuk. Köretként párolt zöldséget halmozunk mellé, amibe belekerülhet az esetlegesen megmaradt cukkini is. Az egészet meglocsoljuk a fűszeres olívaolajjal.